Első

Eltelt az első hetünk újra itthon, számomra szinte észrevétlenül, bár azért néha elhangzik: "Menjünk haza!". Vagy végső elkeseredésemben Gabit hívom.

Lényegében viszont semmi sem változott, a napirendem is maradt a régiben.
Jó ideje felkelek valamikor hajnali 3 és 5 között, nagy valószínűséggel, mert éhes vagyok, mert sosem sírva ébredek és addig nem alszom vissza, amíg nem kapok tejcsit. (Persze, mert napközben még mindig gyakran előfordul, hogy bármivel is kínálhatnak... De nem látszik meg rajtam szerencsére.)
A nap kezdésével sem várok sokat, olyan 6 és fél 8 (ez a ritkább) közé időzítek, és indulhat a játék, a traktorozás és a vonatozás még mindig nagy kincs, de bármikor abba tudom hagyni, ha valamit, bármit segíteni kell Anyának.
Úgy is írhatnám, hogy a mosogatástól kezdve a répa darabolásán és párolásán keresztül, a palacsinta tészta összeállításáig és kutyulásáig minden az én feladatom. Legalábbis én úgy gondolom. Tisztában is vagyok a módokkal, hogyanokkal és miértekkel.
Ma délben leves evés közben: "Talán a palacsintámat kérem! Menj és süss nekem, Anya!
Elfogyott már, megettük. Csináljunk akkor! Nem tudunk. Miért? Nincs liszt?"

Szóval a délelőtti játék, rajzolás, gyurmázás, vagdosás, főzés és egyéb kreatívkodás után, és miután egyre szűkösebbé kezdenek válni a lakás keretei is, irány a szabad levegő.
Anya ezt az arcot nem szereti megvárni, bár azért előfordul. Főleg, ha 6 órára időzítem a reggeli ébredést.
Séta a boltba, gyógyszertárba, piacra vagy egyéb hasonló helyre. A múlt hét szerdán, a novemberi tavasznak köszönhetően még a játszótérre is eljutottunk! Újra találkoztam Brendivel és Márkkal, velük a közeli dombon néztünk szerte-szét és megcsodáltuk az óvoda ablakába mászó Mikulást, és mivel eleredt az eső, behívtuk őket hozzánk, az én legnagyobb örömömre. Bár a többieknek sem kellett kétszer mondani, pár pillanat alatt mozdulni nem tudtunk a szobában a játékoktól.
Ma pedig csipkebogyót szedtünk a dombon, utána pedig szomszéd Gyula bácsinak segítettem málnabokrot elhozni a garázsból, majd el is ültettük együtt.


Délután mindig alszom két órát vagy annál többet, amit Anya kihasznál. Így már nem kell sokat várni Apára, és utána jöhetnek a férfias játékok. Labda, foci (most nagy kedvenc gomb helyett érmékkel), majd autózás a garázsba.
Az este pedig nem múlhat el mesemondás, és a Mikulás hívogatásával különböző dalocskák segítségével.

Voltunk étteremben is, Mamiék meghívtak bennünket Erzsébet-nap és Anyáék házassági évfordulójának alkalmából egy közös családi ünneplésre.
Addig ültem csak a székben, amíg feltétlenül muszáj volt: kóstolgattam, kortyolgattam.
Majd párszor körbeszaladtam az éttermet, kukucskáltam, elbújtam az üvegajtó mögé, majd jártam a konyhában és megismerkedtem az egész háttérszemélyzettel, sőt, még pincérkedtem is.


Újra jártunk babauszin, előre kikötöttem, hogy "ne merüljünk légyszíves!", így merülés nélkül, önfeledten élveztem a vizet.
Vasárnap pedig miután tisztaságot varázsoltunk az ablakokra, kimostuk a függönyöket és kitakarítottuk a házat, ezzel megkezdve az adventi készülődést, délután pedig duplán meggyújtottuk az első gyertyát is a koszorún.

Elsőként Apa munkahelye, a polgármesteri hivatal előtt tartott ünnepségen, ahol még Apa is mondott verset. Én körbe-körbe szaladgálással készültem, utána Mami krjaiban végignéztem, hallgattam a műsort, végül miután mindent megnéztem közelebbről, Tóth Bettiéékkel újra fogócska következett.
Majd itthon, négyesben, ahol nem sokáig égett a láng, gyorsabban fújtam, mint ahogy gyulladt...


Ma pedig folytattuk az ünnepi készülődést: karácsonyi köntösbe öltöztettük a lakást...