Adjon Isten minden jót

Ez új esztendőben:
Jobb üdőt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
Jó termést és jó vásárt
Ez új esztendőben;

Adjon Isten minden jót

Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót

Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót

Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;

Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!

(Népköltés)

Jókívánság

Pálfalvi Nándor: Karácsony

Karácsony ünnepén
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívébe.


Sok szeretettel Mindannyiótoknak, akik itt vagytok, voltatok és reményeim szerint lesztek is!

Ahogy jött, úgy ment

Nagyon gyorsan és sok leesett az idei első hóból, szombat reggelre több centis hóba burkolózott a táj. Olyan csodás, tiszta, csöndes, békés! Úgy szeretjük!
Hát még Botond, akinek a mindent jelenti. A telet, ezzel együtt a mókát és az ünnepet, a Mikulást és a Karácsonyt egyszerre. Amit már annyira vár. Így a szombat reggeli bevásárlásnál végig kiabálta a boltot: "Karácsony van!". Az ünnepi hangulatát emelte, hogy kapott Apától egy markolós traktort is.
De volt hógolyózás, hótaposás, rugdosás és mocizás is - este pedig csizmában korcsolyázás a jegessé vált úton -, sajnos a szánkózás vagy a hóemberépítés már nem fért bele, annyira gyorsan olvadt. Pedig fel volt mindennel szerelkezve: overáll, elefánt nyomas csizma - ez volt a legfontosabb szempont a vásárlásánál: Milyen a nyoma -, és kesztyű a lelkesedésről már nem is beszélve. A kesztyűt ma reggel oviba menet is fel kellett húznia, és büszkén mutogatta mindenkinek: "Nézd, ezt nézd!" (Most vettük elő először.)
Helyette feldíszítettük egy kicsit a lakást, aminek hatalmas a sikere. Boldizsár most már azt is tudja, hogy nemcsak macik lógnak a szobájukban a lámpáról, hanem angyalka van Mikulással az ajtójuk felett, a másik szobában pedig szalma angyalka és csillagok forgolódnak a csilláron. Azonnal elkezdi tekergetni a kis fejét ahogy elindulunk a gyerekszobából, és olyan boldog mikor rájuk talál, hogy alig bírom tartani.
Advent első gyertyáját viszont csak csöndben és ámulva nézte, no meg elkapni próbálta a lángot, egészen addig míg Botond el nem fújta.

Húúú! Nagyon közeleg a Mikulás és az Ünnep, pedig úgy tűnik nemrég volt Húsvét. El sem hiszem, hogy Boldi ma 8 hónapos...
Bár csak rá kell néznem.

Elküldve

... a levél a Télapónak. Megírtuk. Akarom mondani és írni: megírta. Botond. Egyedül. Még a címzésben is segített.
Megbeszéltük, hogy rajzol valamit az oviban a Mikulásnak. Azt mondta, hogy számokat is fog írni neki. Így sikerült:

Megkereste hozzá a borítékot, belehajtogatta és már kész is volt. Kérdeztem tőle, hogy mit szeretne még üzenni neki. Azt válaszolta, hogy Ő már mindent leírt és ez így kész is van. Boldizsárnak is választott ajándékot, sőt még Apának is. Egy ajánlott levél feladó vényt töltött ki hozzá, amit a boríték keresése közben talált. Megkérdezte tőlem is, hogy mit szeretnék, azt válaszoltam neki, hogy még gondolkodom, erre egy lábast javasolt, a konyhában voltunk épp. Azután megbeszéltük, hogy elég ha a kisgyerekek ajándékát elbírja a "minden öreg Télapó". Ahogy énekelni szokta.
Nagyon várjuk már és ezzel együtt a hóesést, hogy Ő és mi is tudjunk szánkózni. Lehet, hogy a hétvégére meg is érkezik? No nem a Mikulás, hanem az első hó. Addig is tanuljuk a dalocskákat és a versikéket, mert ezek nagyon fognak tetszeni neki.
Innen is válogatunk: http://dalokversek.hu/dalok/dalmiku.htm
http://sulihalo.hu/pedagogus/alkalmi-versek/1858-telapo-versek
És olyan jó énekelve elaludni...

Ezen az őszön

Még csak nemrég lett őszi a háttérkép pont mint az időjárás, és máris egyre inkább télies hangulatom kerekedik. Pont akkor, mikor a múlt heti hőmérsékletek majdnem ütötték a 20 fokot. Pont akkor, mikor egész délelőttöket töltöttünk a kertben a hétvégén.
Boldizsár alvás közben napozott, Botond pedig munka közben. Mert egy pillanatra sem áll meg. Szorgos mint egy kis hangya, sokat segít, de legalábbis igyekszik. Ügyes, mindenre azonnal rááll a keze. Gereblyézett, rendületlenül gyűjtötte a faleveleket a rögtönzött tábortűzre, vagy épp a vizes földet gyúrta. Vagy segített virághagymát ültetni. Vagy épp gilisztát csodált.
Lételeme a mozgás, a kinti lét.
Még a tavaszon voltak Apával túrázni, a 9 km-ből körülbelül ötöt meg is tett. Nagyon szereti az erdőt, a természetet (pl. felszedi az utcán a szemetet, a múltkor az oviban az öltözőszekrényén is volt egy, mondta az óvónéni, hogy bár akkor épp nem kellett, de Botond összeszedte) és annak kincseit. Gyűjtöttünk gesztenyét, makkot, köveket, fadarabokat és persze színes leveleket az őszi erdei sétáink során. Azért a csúf pöffeteg gombákat is nagyon jó szétrúgni, vagy elpüfölni a túrabottal.

Ezért is örülök a késő őszi tavasznak és ezért sem szeretem az óraátállítással járó korai sötétséget.
Ameddig lehet kint vagyunk, és kihasználjuk a kint töltött idő minden percét. Fontos változás, hogy Botond második hete ott is alszik az oviban. Mert csütörtökönként népi tánc van, és fél 4-re nem érnék vissza vele. De nem ez volt a legfontosabb szempont. Hanem mikor megkérdeztem ott akar-e aludni, gondolkodás nélkül válaszolt. És csupa kérdés volt: választhat-e egy ágyat, kényelmes-e, elfér-e rajta, ki mellett fog aludni.
Így minden reggel viszi Lajkát (4 hónapos kora óta elmaradhatatlan alvótárs) a hóna alatt, és mostanság egy "nagyon szeretlek"-kel társult öleléssel és puszival búcsúzva indul az oviba. Már az első alkalom után azt mondta az óvónéninek, hogy most már mindig ott fog aludni. Egyszer-kétszer elhangzott reggel, hogy mégsem akar, de nem igazán komoly.
Így hát óvoda után irány a játszótér, egészen addig, amíg nem kezd sötétedni. Sokan vannak így a társai közül, és olyan jó őket látni együtt játszani, ahogy Botond keresi a társaságukat, ahogy viselkedik velük, ahogy keresi a barátságukat vagy az elismerésüket. Igyekszik megnevettetni őket, mosolyog rájuk, vagy épp bohóckodik, vagy ha kell együtt halandzsázik.
Pont mint otthon Boldizsárral, akarom mondani neki Zsuzsikával, vagy Boldizsuzsival. Mert Boldizsár Zsuzsika lett már nagyon rég.
Olyan nagyfijjús! És olyan jó látni, figyelni és sokszor meghatódni ezeken a pillanatokon. És olykor belefájdul a szívem, ha mégsem sikerül neki a próbálkozás a kapcsolatteremtésre. Ő pedig továbbáll és játszik tovább. Mást, mással.

Az oviban még mindig "nagyon jóóóó" így már az ottalvás is, amit mindig megfűszereznek más élmények. Minden hónapban van színház, az előadók jönnek hozzájuk. Vagy épp arcfestés, amikor igazi kistigris volt és nagyon élvezte. Este a kádban is sajnáltuk lemosni róla.
Vagy épp egy igazi tűzoltó autó, amire felülhettek, sőt még locsolhattak is.
Egyszer-kétszer azért már volt büntetésben is, legutóbb azért, mert Bendegúz barátjával hemperegtek a fűben és tudták, hogy már nem szabad, mert hideg. Ilyenkor lehajtott fejjel, összehúzott szemekkel duzzog. Pont mint itthon mikor mérges, ami gyorsan elszáll. Ha fáradt akkor nagyon heves, dacos, öntörvényű és megállíthatatlan.
Egyébként sosincs rá panasz, Edina óvónéni szerint nagyon gyors és ügyes, "vág az esze mint a borotva".

A népi táncot is nagyon élvezi, meg is dicsérték a múlt héten, hogy az egy órás foglalkozáson csak egyszer-kétszer állt ki, és hogy ez mennyire ritka ebben a korban. Jó hallani ahogy mesél, és látni az arcán a boldog örömet, ami bizony fáradtsággal is társul. Van amikor már fél kilenc előtt alszik, ami ritkaság. Mert a korai sötétségnek is van előnye: a diavetítés. Sokszor kéri, és mi örömmel teljesítjük. Igazi nosztalgikus hangulatba kerülünk.


Talán ezért is az egyre inkább téli hangulat, no meg biztosan amiatt is, hogy már nagyon várjuk a Mikulást. A napokban levelet is fogunk neki írni, és "birgácsot" - ami azóta már virgács lett -, nagyon nem szeretnénk kapni.
Annyira nincs is miért... És ezt a Télapónak is megírjuk.

Nem is tudom...

hol kezdjem. Talán most ott, milyen is a féléves Boldizsárunk.
Annyi minden történt és történik. Talán ezért is megy olyan nehezen leülni és írni. Mert annyi mindenről lehetne, kellene és jó lenne.
Ehelyett inkább raktározom, megélem, élvezem. Mert oly gyorsan elröppen. Mint ez a nyár is, pedig néha olyan érzésem van, hogy még el sem kezdődött. Leragadtam valahol a születés élménye körül, pedig már fél éve...

És ennyi idő alatt sem teltem be azzal, hogy ne tudjam levenni a szemem róluk, figyelni ahogy változnak, fejlődnek, nőnek. Persze ez Boldizsáron a leglátványosabb, aki máris bőven megduplázta a súlyát (8,5 kg körül mozog, hozzá 68 cm-es volt majd' 3 hete), és már két fogacskát is növesztett. És ezek csak számok, száraz tények.

Már nem csecsemős, igazi kisfijjús, aki egyre nyitottabb, egyre fogékonyabb, érdeklődőbb, mozgékonyabb, kifejezőbb. Már majdnem mindkét irányba mozog, hátrafelé már halad is lassan mint a rák, és egyre többet "játszik" aktívan Botonddal, mindkettőjük legnagyobb örömére. És ezt az érzést amúgy sem lehet leírni.
Látni hogy "testvéresednek", ahogyan örülnek egymásnak, ahogyan mókáznak, kacagnak. Mert Botond a "második minden". Ha énekel neki kivétel nélkül ráfigyel, megnyugszik, örül, mosolyog. Még akkor is, ha olykor elfogy a türelem. Mert egyébként szinte a végletekig türelmes, csendben várakozik, figyel és koncentrál. Az őszi szélben lengedező falevelekről le sem veszi a szemét. Sokáig.

Egyre többet beszél, főleg a kezünknek vagy a sajátjának, de szereti a lábát is. Tud brümmögni is, főleg ha a kakinyomásra koncentrál.
Csak elég meglátnia bárkit, már szélesen mosolyog. És kacag. Közben jár keze-lába. Imád játszani mindennel és mindenkivel főleg Botonddal. Mindent elkér tőle és megkóstol, nagyokat fintorog közben, mert csak a tejcsi ízlik.
Ha engem vesz észre, akkor finoman követelőzik, és kéri a szopit. Ha véletlenül kimegyek ilyenkor a szobából teljes a felháborodás. Mert még mindig a minden, bár már próbáljuk szélesíteni a palettát a gyümölcsökkel, de inkább kevesebb mint több sikerrel. De jó is van ez így! Mindkettőnknek.
Hatalmas, erős, széles mellkasú és hurkás. Az én illatos, selymes és puha nehézsúlyú világbajnok birkózom, húsgombócom.

Sokat szeret aludni, persze ha a kaki fel nem ébreszti. Így szinte biztos, hogy kakis mikor ébred. Olykor még midig fáj a pocija, pedig olyan szörnyen sokat és gyorsan nem eszik.
Igyekszem hát magamba szívni ebből a korból (is), hisz oly gyorsan elillan.
És igyekszem megmutatni belőle minél többet. Mert ezekért a pillanatokért is érdemes... Köszönjük Valinak a kockát, amivel ekkorát lehet mókázni!

Úgy szeretem

... a szelíd, mégis élénk és figyelő tekintetét. A hatalmas, tágra nyitott és mindenre fogékony kék szemeket.
... a cici közelben azonnal kereső tátogó kis szájacskát. Ahogyan mindig pontos és gyors, és utána csak akkor elengedő, amikor már mélyen alszik. Ha mégsem, akkor újra nyitva mindkét szem és persze szájacska.
... ahogyan szopi után a karomon piheg.
... hogy biztos lehetek benne, hogy mindig és mindenre a szopi a gyógyír.
... ahogyan a hangomra reagál. Rögtön jár keze-lába, és a hangja is megjön. De csak finoman és egyre inkább gagyarászva.
... ahogyan egész lényével követ merre megyek, és nem-e túl messzire tőle.
... a türelmét, a nyugalmát és a várakozást. Ha mégis vége, akkor a hirtelen kitörő hangokat.
... a folyton kereső kis kezecskéket. Amikor szopi közben keresi az ujjamat, és mikor megtalálja oly erősen szorítja, mintha soha nem akarná elengedni. Ahogyan egyre ügyesebben és pontosabban elkapja amit szeretne.
... ahogyan a kakira koncentrál, és úgy nyomja mint a nagyok.
... hogy mindig mindenkit mosollyal jutalmaz, és ennek egyre sűrűbben finom kis hangokat is ad.
... ahogyan Botond hangjára és egész lényére reagál. Szinte sosem ijed meg, pedig olykor lenne rá oka. Ahogyan érdeklődve figyeli minden mozdulatát, rezdülését.
... hogy ennyire jó baba és testvér.
... hogy vele teljes a családunk, az életünk.

... ezt a pont egy hónapos képet.

... és ezt a két hónapost.

... ezt a negyed éves nagyfijjúsat.

... és ezt a testvéres heverészőst.

Huszárosan ovis

Íme a az én Katica csoportom, ahová annyira jó járni és még a fényképet is olyan jó nézegetni:

Amióta hazahoztuk minden nap elkérem és vagy egyedül vagy közösen megnézzük és beszélgetünk az oviról.
26-an vagyunk, elég sokan hiányoznak a képről, de Szonja rajta van. Méghozzá mellettem. Így történt, hogy miután Anita óvónéni odaadta Anyának rögtön elkértem és puszilgatni kezdtem.
Anya megkérdezte nagy csodálkozva, hogy magamnak adtam-e puszit.
"Nem, a Szonjának! Nagyon tetszett ma az új ruhája! Csini volt! Alig ismertem meg!"
Barátom is van, nem is egy. És jönnek az ehhez kapcsolódó szófordulatok is: "legjobb barátom", "szavamat adom", "megegyeztünk".


Bemutatom az alkotásaim is. Szinte minden nap hozunk haza egy rajzot, de az óvónénik segítségével született meg a húsvéti nyuszi és tojáskatica, amit anno rögtön vittem a kórházba Anyának és Kistesónak. Az egérke is aranyos lett, a papírhajónak is örültem, a leveles katica pedig a névnapi ajándékom.

Megünnepeltük az oviban is, Anya gumicukis muffinjával. Tegnap pedig én köszöntettem Anita óvónénit egy csokor virággal, amit egy pillanatra sem engedtem ki a kezemből, és az Ő szavai szerint úgy vittem, mint egy "győzelmi lobogót". Azt hiszem ez is sokat elárul.

Ezek pedig Vali (Levente, Csanád és Csenge Anyukája) csodás alkotásai és a szülinapomra kaptam. Az óvodai jelem, a házikó és az ovis táskám, amit boldogan és nagy hévvel lóbálok hazafelé benne az uzsimmal és valamelyik járgányommal.

Huszár is voltam az oviban és "nagy kardom is volt" . Ezt a fényképezés után még napokig újságoltam, és a képeken is látszik mekkora élmény volt.


Anyák-napjára leptük meg a Mamikat ezekkel a képekkel, ahol szintén türelmesen és okosan végig követtem a fényképész néni utasításait, ezt elújságolták az óvónénik is Anyának.

Még az is lehet, hogy fotómodell leszek!





Volt évzárónk is, ami nagyon jól sikerült. Ügyes kis csapat vagyunk. A 20 perces műsort okosan és fegyelmezetten mutattuk be. Mindenki részt vett benne, csak egy-két kis társam szaladt ki egy kis bátorításért az Anyukájához. Az tetszett Anyának a legjobban, hogy játékkal, ugyanakkor nagyon tudatosan adtuk elő, amit tanultunk. Figyeltük és követtük egymást. Én is végig koncentrálva mutogattam, játszottam el a dalocskákat, még koszorú is voltam a kör közepén, de énekelni sokszor elfelejtettem. Nem lehet mindenre figyelni egyszerre! Pedig az összeset fújom itthon. Még másnap is megdicsért Edina óvónéni, hogy milyen ügyes voltam.

Együtt voltunk az oviban gyereknap alkalmából is, így Boldizsár is már most szokja az ovit. Jó dolga volt, néha 5-en 6-an tologatták a babakocsiban. Anya megtanulta hogyan kell babakocsi tologatás közben két kishölggyel egyszerre focizni, Apa pedig a vizes homokkupac tetején épített a fiúkupac közepén mindenki nagy megelégedésére. Csak miután a gyereknapra kapott labdámmal nagyot fociztunk vele és a többiekkel.

Hát ezek miatt is annyira jó óvodába járni!

Havonta

Köszönjük szépen a köszöntéseket, a szüli- és névnapiakat is. Elszaladt egy hónap közben, és szinte észre sem vettük. Pedig senki nem unatkozott, azért sem tudunk írni.

Kistesó sokat szopizik és sokat nő, már 5 kg felett van és 61 cm. Egyre többet foglalatoskodik az ágya felett körbe repkedő méhekkel, de azt is nagyon szereti, ha a csörgőt rázom neki. Vagy ha a közelében vagyok már az is elég, elkezdte mosolyokkal is a tudtunkra adni.
Én oviba járok, és még mindig "Annnnyira jó az oviban!" és még mindig "Mindent csináltam az oviban!", és ezt már reggelente is így gondolom. Alakulnak a barátságok, sőt barátnőm is van, Szonja. A fényképezkedésen Ő volt a legszebb királylány, Anyáék szerint én meg a legszebb huszár. Majd megmutatom!
És volt közben Anyák napja, és pont akkor volt itt a Mami Szegedről. Így együtt látogattuk meg és köszöntöttük a másik Mamim is.
Nálunk is járt sok-sok Tesó-látogató és engem köszöntő vendég, legjobban Ádámnak, Júliának és a kis Gabikának örültem.
Tegnapelőtt lagziban voltunk ahol Emilivel is találkoztam, jobban mondva futkároztam és az asztalok alatt másztam, nem volt megállás csak akkor, mikor a vőfélybácsi visszatett az asztalhoz a vacsora alatt, mert féltett, hogy a forró leves a nyakamba köt ki. Az elején még nem akartam táncolni Emilivel, pedig kaptam tőle egy klassz állatos kirakót is, amit végig szorongattam hazafelé, a végén pedig már valódi csókkal búcsúztunk egymástól. Jó móka volt, nagy huncutság!
Így Boldizsár már volt állatkertben és lagziban is, és még csak ma 7 hetes...

Mesélek picit részletesebben, próbálom röviden és tömören, egyébként sokára lenne vége.

A szülinapom úgy kezdődött és végződött, ahogy szerettem volna. A sok-sok meglepetést nagy örömmel fogadtam, kihasználtunk a nap minden percét. Reggel már pizsiben labdáztam a lufikkal, reggeli után irány az állatkert, ebéd után torta és gyertyafújás, alvás után foci Apával, majd Mami és Viktorék köszöntése, az ajándékomra már csak fürcsi után maradt idő.

Az állatkertet boldogan és elégedetten jártam végig, legjobban a traktor tetszett, mert még az is volt, és a kígyók. Az oroszlánok nem, mert azok harapósak.

Legtöbbször a kecskékhez szaladtam, és a színes halakkal teli tavacska feletti hídon is szuper volt szaladgálni. No és be kellett ülni a forgó összes járművébe is. Boldizsár végigaludta az egészet a kenguruban, jövőre már biztosan velem tart majd mindenhova. Alig várom! És azt is, hogy másszon, mert akkor tud velem traktorozni. Ezt mondom mindenkinek.

Még mindig a traktor a favorit, és focizás vagy a motorozás Brendonnal a délutáni alvás után. Ezért választott nekem Gabi igai focis cipőt, amit miután megkaptam Mamitól azonnal fel kellett próbálni, és utána már csak fürdéskor vettem le. Nagyot fociztam benne még aznap Apával, Márkkal és Brendonnal. Olykor beállt közénk Mami, Anya, Józsi és Gyula bácsi is.

Hmmmm! És mennyi tortát kaptam! Anya sütött nekem egy traktorosat, és mielőtt elfújtam volna a 3 gyertyát rajta, azt kívántam "Bárcsak itt lenne Gabi! és "Bárcsak itt lenne egy igazi traktor az ablak alatt!".


Hoztak Mamiék is egyet, vasárnap pedig Keresztapám is, egy igazi tavaszi rétet békával.
Így kívánhattam jó sokat, most épp egy kamiont szeretnék olyannyira, hogy a mostanság oly irtózatosnak vélt WC-re is ráülök, és még bele is kakilok. Ugye lesz kamionom?

Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!

Húsvétoltunk

Vártuk... nagyon. A születésnap miatt is, így már előző hétvégén tojásokat festettünk.

Nagy lelkesedéssel és igen ügyesen. A tojásfa is elkészült. Sokszor kértem az Anna és Petiből az ide tartozó részt, és az oviban is egész héten folyt a készülődés. Anya kedvence lett a kifújt tojásból készült katica stílusosan, hisz Katica csoportba járok.
És nagy örömünkre már négyesben és együtt tölthettük az Ünnepet.
Pénteken Anya megfőzte a húsvéti sonkát, a tojásokat és igaz, hogy ülve nyújtogatta, de kellett a húsvéti kalács is. Hmmmm! Jót lakomáztunk!
Vasárnap megérkezett a nyuszi, a zöld fűbe potyogtatott és én boldogan, kíváncsian és lelkesen keresgéltem.


Közben megcsodáltam a tavasz első, illatos és színes virágait. Büszkén vittem a kis kosaram, és elégedettem mutogattam a zsákmányt. Eközben Kistesó békésen szunyókált, de jövőre már azt hiszem versenyezni fogunk, hogy ki lesz a gyorsabb és kié lesz a több meglepetés.
Találtam egy kis szöszt a fűben, amit természetesen a nyuszi hagyott el, felszedtem és elrepítettem, hátha még utolérte, nehogy megfázzon.
Délután pedig Viktorék vendégeskedtek nálunk, és már ekkor kezdetét vette a locsolkodás. Biztos ami biztos, Bettin és Mamin és Anyán kívül magam is meglocsoltam, sőt Viktort is a születésnapja alkalmából. Mondanom sem kell, hogy aludni nem maradt időm.
Hétfőn pedig kezdetét vette az igazi locsolkodás. Anyával kezdtük, immár hármasban. Úgy örültem megint az ajándékaimnak! Meg is kellett kóstolni azonnal.

Aztán útra keltünk. A versikét mindenütt csak 40-50 perc elteltével mondtam el miután jól megvendégeltek, mégis tele lett a hátizsákunk. Kis nyuszi, nagy nyuszi, kis tojás, nagy tojás. Megannyi finomság, még több kincs!
Itthon már felszabadultabb voltam, mikor Anyához is locsolók érkeztek. Tomi és Zsani személyében, kiknek megmutattam Kistesótól kapott focim, és bemutattam a tudásom.

Közben folyamatosan Zsanit néztem, tetszeni akartam neki, de nagyon. Anya jót mosolygott rajta, és miután elmentek bár nem remélték a szülők, kipihentem a húsvéti locsolkodós fáradalmaim.

Már egy hete itthon

Apa segítségével nagyon szépen és pontosan lett megörökítve a feledhetetlen születés-történet, de majd kicsit azért még visszatérek rá, arra hogy én, mi hogyan éltük meg.
Annyit elöljáróban, hogy mindvégig biztonságban éreztem magunkat, és ez volt a legfontosabb.
Minden szépen és pontosan haladt, annak ellenére, hogy biztos volt a császár, de Dr. Szelva mégis nyitva hagyta a lehetőséget, és így legalább érezhettem, hogy az esélyt megkaptuk, annak ellenére is, hogy a szívhangját majdnem a köldököm vonalában találta meg Szilvia, a szülésznő.

A kórházi napok is hasonlóképp teltek, csak az első felkelés volt nehéz, mégis sokkal könnyebb, mint amire emlékeztem. És már másnap déltől együtt lehettünk a nap 24 órájában.
Így bátran mozogtam, az elején nem mondom, hogy nem fájt, de másra figyeltem. Hisz ott volt egy folyton tátogó és követelő kis szájacska, akinek a legfontosabb én voltam, vagyok.
Egy félreértés folytán már majdnem szerdán jöhettünk, de így részt vehettem egy tökéletes wellness-méregtelenítő kúrán, amit a keserűsó segítségével értek el.

Botond húsvéti ajándékot is hozott nekem az oviból, és az első szava azt volt, hogy szép vagyok.


Csütörtökön megvolt az átkötözés, melynek alkalmával megköszöntem a doktor úrnak az élményt, hogy az tudott lenni. Azt mondta, nem mondja, hogy 3-4 nap alatt nem szültem volna meg, de ma már, ha nem muszáj nem csinálunk "kripliket", ahogy Ő fogalmazott. Egyébként nem volt értelme várni, csak pont annyit, amennyit szükséges volt, a legalább 5 perces fájásokig.
Boldizsárt a doktor néni előttem vizsgálta meg a hazatérésünk napján, jó volt látni is, hogy biztosan minden rendben, gyorsan megkaptuk a zárókat és verőfényes tavaszban, színekben, illatokban, hangulatokban értünk haza, immár két szunyókáló Nyuszival hátul.

Itthon szépen folyik az összehangolódás, nem mondom, hogy sírások nélkül és zökkenőmentesen, de urai vagyunk a helyzetnek. Kistesó csak akkor sír, ha ébred és nincs azonnal cici a szájában. Botond ma sírás nélkül ment oviba, tegnap már közösen mentünk érte, így megvolt az első babakocsi sétája is Boldizsárnak, akit büszkén tolt a Bátyó.
Így láthattam mennyire boldogan és felszabadultan, táncolva a tükör előtt mossa a fogát az oviban. Mindig nagyon boldog és feldobódott ilyenkor délben, így idő kell mire elalszik délután. A sok élményt fel kell dolgozni.
Vannak nagy szunyókálások, délután együtt alszanak el a fiúk, és velük együtt én is. Éjszaka is csak egyszer, hajnalba kéri a szopit Boldizsár, és ilyenkor gyorsan be is fejezi és szunyókál tovább.

Imádom a folyton kereső, nagyra nyitott kis szájacskáját, ami olykor nagy ásításra nyílik. Az egyre többet figyelő kis szemét, ahogy próbál rám pislogni szopi közben, és ahogy próbálja követni az első játékát, a Valiéktól érkezésünkre kapott saját készítésű labdácskát. Amit itt is nagyon köszönünk nekik, és gratulálunk a csupán négy nap különbséggel érkező Levente Gergőhöz. Nem véletlenül volt egy napra kiírva az a születési dátum! És hogy még nincsenek véletlenek!


A kis nyikorgásokat, amikor történik vele valami és tudtunkra adja tetszését vagy nem tetszését. Pláne mikor elalszik a cicin.
Ma délelőtt is aludt tovább a vállamon, büfi sem akart jönni, emiatt is hasra tettem le, és olyan jó látni milyen mélyen és szépen alszik.



És hogy mennyire hasonlít Botondra? Első éjszaka még ébredt éjfélkor is és Apa áthozta. Annyira fáradt voltam, hogy félálomban azt hittem Botond. Összezavarodva próbáltam megtalálni a megoldást, hogy akkor most hoz egy másikat is, vagy hogy is van ez? Tegnap, ahogy toltuk a kocsiban is hasonlóképp éreztem, mintha nem tűnt volna tovább már lassan 3 év...

Köszönjük szépen a jókívánságokat, gratulációkat, hamarosan próbálunk mi is látogatóba menni hozzátok!

Első napom