Kereken

Azért is, mert vasárnap betöltöttük a 30. hetet. Épp itt az ideje, hogy meséljek hát Jankóról. Egyenlőre még így hívjuk, vagy Babszemnek, vagy Kistesónak, vagy a Legkisebbnek, vagy Nyuszifülnek, vagy Pocaklakónak.
És hogy mi lesz a neve? Csak vagyokkal tudok még nyilatkozni, bár az Apukája szerint Gergő Máté, ha már nem Gábor.
Még picit vitatkoznunk kell rajta, mert amióta tudom, és ez az első pillanatot, sőt szinte az az előttet jelenti, éreztem, hogy kisfiú (pont mint Botonddal) és akkor Boldizsár. Hogy mért épp? Ez olyan természetes számomra.
Talán már Botond névkeresésénél is szóba került, de nem volt a befutók között. Közösen gondoltunk és beszélgettünk még a Levente, vagy Zalán nevekről, nekem még a Domonkos, az Ábel vagy a Márton is befutó (lehetne), de ezekről nem egyezkedtünk.
Még van időnk, bár ki tudja mennyit hagy nekünk. Botonddal is úgy éreztem hamarabb érkezik hozzánk, és pontos volt. Ha követi a Bátyó példáját, akkor a Húsvétot kórházban fogjuk ünnepelni, április 4-e mos épp Húsvét vasárnapjára esik. Viktor születésnapja is, aki már Botond esetében is azt mondta, hogy ezt a napot választja majd. Most aztán hajszál pontosan igaza lehet!

Most még nem érzem közelinek, szeretem ezt az állapotot, szeretem érezni minden kis mozdulását, amit pontosan Ő is érez, mert szerencsére van belőle bőven. Mozgékonyabb mint Botond volt, aki ha megsimogattuk vagy beszéltünk rögtön elcsendesedett.
Nem úgy Ő, olyan mintha a simogató tenyérbe próbálna fészkelődni, illeszkedni, simulni. Már az Apukáját és hátba rúgta, mikor odabújtunk hozzá. Szereti ha együtt mesélünk a Nagytesóval, a zenére, az énekekre is mindig reagál, de éppúgy a külső zajokra is figyelmes.
Épp az Anna és Petiből olvastuk a Kistestvér érkezik című fejezetet, amikor két erőteljes bal egyenest húzott be a Nagytesó pocakomhoz bújó fejére, aki ezen igencsak meglepődve húzódott arrébb. Ez volt az eddigi legnagyobb jeladása Boci felé, mert egyébként sosincs elég ideje, hogy megvárja a jeladást.
Botond hangjára mindig, leginkább sírására, vagy jobban mondva hisztijére, ami a "nem! soha!" korszak következménye, nyomatékossá tétele.
Mindig tudja, ha róla van szó, szinte azonnal jelez, most is... Húúúú! De fog ez hiányozni! Botonddal is így volt. Sőt! Még éjszaka is felriadtam, hogy nem mozog és akkor már ott szuszogott a saját ágyikójában.
Élvezem ezt az állapotot, nem érzem azt, hogy sokkal nehezebb lenne. (Kilókban is csak 4-5 plusszt jelent eddig. Utoljára a karácsonyi ünnepek elteltével egy kilóval voltam könnyebb, ami elég nehezen hihető, bár nem is ugyanazon a mérlegen.)
Lassabb, óvatosabb, megfontoltabb vagyok, és jól esik ledőlni délután, vagy esténként egy kicsit hamarabb, ami még így is általában fél 10 körül szokott lenni.

Egyre többet eszembe jut a szülés is, még Szegedre járok védőbe és orvoshoz. Olyan emberre találtam, akinél jó lenne szülni, ha lehetne. Már nem vezet szüléseket. Így a hol kérdése még nyitva van, pedig már egyre kevesebb a gondolkodási időm. A jövő héten még biztos elmegyünk hozzá, aztán majd alakul. Mindig megmutatja ultrahangon is, így szinte havonta látom 6 hetes koráról fogva, és nemcsak érzem, hogyan lubickol odabent, és hogy megvan mindene. Utoljára az Apukájával együtt néztük. Ő volt az az orvos, aki a 9. heti kontroll után megkérdezte, hogy hoztam-e fényképgépet, és ha már nem, akkor visszamehetek egy hét múlva, hogy készüljön emlék vagy akkor még bizonyíték róla. Hát emiatt nem mentem, de azóta pótoltuk az elmaradást.
Szeptemberben még ráfért egy képre.
Kész fotómodell máris, szerencsére nem vettem észre, hogy zavarná vagy rossz lenne neki az uh.
A 20. heti genetikai ultrahangon is készségesen megmutatta, hogy bizony tényleg kisfiú, ahogy éreztem, bár épp akkor kezdett ez a megérzés kicsit a lányka felé tendálni mégis. A 12. heti ultrahangokat összehasonlítva a combja hosszabb, és reménykedni kezdtem, hogy lesz egy hosszú combú, Apukájára hasonlító lányom.
A 20. hetin is hosszabb maradt a combja Bociénál, és a talpacskája egész 5 mm-rel kisebb, pedig Botond sem él nagy lábon, még ma sem (22-23-as). Az arcocskája is keskenyebb, de hosszabb mint anno a Tesóé volt.
Íme a januári arcocska.

Hamarosan kiderül élőben is, ha így elröppen az idő...
Próbálom magam lelkileg felkészíteni az újabb császármetszésre, hisz a legutóbbi alkalommal megmondta, hogy az esély 80% az első császár után, nem tud és akar mást mondani pedig szépen beállt már, míg a 24. héten még faros volt. Persze még meg is fordulhat, sokszor érzem, hogy keresztben fekszik, mert mindkét oldalamon nagy munkában van.
De azért ott van az a 20, jó lenne végig csinálni egyszer. Botondnál már a kitolási szakaszban voltunk...
A lényeg csupán az marad, hogy minden rendben legyen.
Addig igyekszem élvezni a hátralévő idő minden percét, hisz ki tudja, lehet, hogy utoljára adatik meg... Szeretném, ha nem így lenne.
Szerencsére élvezhető is, két hete volt egy rövidebb gyomorégős, pocakkeményedős időszakom, azóta elmúltak. Igazából más panaszom nincs, bár a 12. hét óta mindig talált a dokibácsi holmi bacit, vagy gombát, ami eddig sosem volt.
Jó érezni, hogy egyre nagyobb és egyre érzékenyebb, figyelmesebb, felkészültebb Kistesócska lakik odabent. Még...

Ha elmúlik Karácsony...

Mintha még mindig oly közel maradt volna. Lehet hogy azért, mert még múlt hét szerdán is ajándékozni voltunk Sáránál, Ádámnál és Júliánál. Végre!
De ne szaladjunk ennyire előre!
Tegnap pedig a pap bácsinál ünnepeltünk János névnapot sok-sok labdával: biliárdoztam, csocsóztam, pingpongoztam, rexeztem olykor székről, olykor az adott játékasztal közepéről. Csak egyszer ezt is abba kellett hagyni nagy szomorúságomra, pedig azonnal kerestem mikor értünk azokat a bizonyos labdákat.

Jó volt várni a Karácsonyt a csodát, készülődni, díszíteni, sütögetni, verset mesét, zenét hallgatni. Megtanultam, hogy Betlehembe született a Kisjézus, és hogy Máriának és Józsefnek hívták a szüleit, hogy meglátogatták az istállóban a királyok és a kedvenc pásztoraim.
Csak egy nagyot kellett aludnom és elhozta az angyalka nekünk is a fát, vártam és hallgatóztam, és alá a Jézuska az ajándékokat. Nekem a fa volt maga az ajándék, az alatta lévőket egy ideig észre sem vettem. Külön megcsodáltam a díszeket, egy gömböt le is vettem, azt hittem van benne csemege, sőt az összes dísz meglepetést rejt.

Aztán mégis én voltam aki kiosztotta az ajándékokat, és a nagy izgalomba alig tudtam mivel játsszak, mire vagy kire figyeljek.
Így későn értünk át Mamiékhoz, akik már nagyon vártak, mert Viktorék másnap már indultak is Bettiékhez.
Énekeltünk, ajándékokat osztottunk,
vacsoráztunk.

Annyi élményben volt részem, hogy majdnem elmehettem volna az éjféli misére oly későn aludtam el. Így másnap igen álmos voltam a templomban, nem is vártam ki a végét, mert hangosabban beszéltem a plébánosnál.
Délután oly régen látott Kereszttesóm és Keresztapám jött vendégségbe hozzánk, akiknek minden új és régi tudományom szerettem volna azonnal megmutatni az ágyon ugrálástól kezdve különböző tornamutatványokig. Kis idő után Szabika is velem tartott, felfedeztük a szobámban lévő játékokat, sőt még az ágyamba is bebújtunk együtt a móka kedvéért.
Karácsony másnapján a ragyogó napsütéses, és később kiderült igencsak szeles időben egy kis kirándulásra vállalkoztunk, azért is, hogy kicsit lemozogjuk a sok ünnepi finomságot. Hollókő utcáin bolyongtunk egyet, megcsodálva a faragott Betlehemet, a nyugalmat, békét árasztó ófalu mesebeli házikóit, és a napsütötte hegycsúcsokat.
No és persze az egyik utcában álldogáló igazi traktort, ami nem John Deer volt, mert piros színű volt. Egy kis kutyus szegődött mellénk nagy örömömre, szerettem volna ha velünk is marad, jó volt vele huncutkodni, nagyokat futkosni.

Jártunk még Tóth Bettikééknél, tovább duzzadt a mezőgazdasági gépparkom: a kombájn és a szegedi Mikulás hozta John Deer traktor mellé kaptam egy újabbat 5 utánfutóval.
Az ajándékok kibontása, kipróbálása után nagyokat huncutkodtunk, mókáztunk.

Az új év első napja utazással telt, Szegedre mentünk Mamiékhoz ahol szintén várt a Karácsonyfa alatta meglepetésekkel. Oly sok helyre és oly sok ajándék érkezett a fa alá, hogy felsorolni is nehéz lenne.
A legfontosabb egy benzinszállító kamion volt, ami szörcsög, ha tankolok vele. Ekkora járműparkhoz már sok benzin kell! Jót játszottunk Gabival, párszor megtankoltuk a kombájnomat.
Itt is voltunk vendégségben Gyöngyiéknél, ahol alig vártam, hogy a srácok már jól ismert, régi játékaival játszhassak újra természetesen Dávidot és Dénest is bevonva amennyire lehetett.

Pár napot maradtunk, mert Anya Szegedre jár (még) védőbe és orvoshoz Kistesóval, akit végre Apa is megcsodálhatott az ultrahang segítségével. Már egy képre rá sem fér olyan nagyot nőtt! Így Anya pocija is, már épp ideje lesz bővebben mesélni róla, neki is teret engedni itt is.
Most csak annyi, hogy lehet a karácsonyi meglepetéskönyv Anna és Peti Kistestvér érkezik címűnek köszönhető, hogy egyre többet beszélek (is) róla. A történet mesélése közben ahogy odabújtam Anyához rúgott meg először és úgy igazán, kétszer is a fejemen.
Egyre jobban realizálódik bennem, például így adva hangot ennek: Kistesó is mindjárt beugrik a vízbe.( Fürcsi közben)
Kistesó most nem akar autózni. (útközben)
És most akkora mint egy alma? (pocaknézegetés közben)
És annak ellenére, hogy Anyáék nem mondták konkrétan, mégis tudom, hogy a rácsos ágyam kistesóé lesz, én pedig már a klassz nagyfijjús heverőmön alszom, amire Anya a napokban varr szép ágyterítőt, a hozzá tartozó falvédő már fent van. Utána pedig Kistesóé következik...
Így hát már mégsem az ünnep, hanem egy másik készülődés jegyében (is) telnek napjaink...