Még nem is tudtam írni az első születésnapról és az ünnepeltről, és már itt is van az újabb. Sőt! Még a közös elő-szülinapról sem.Készül a kért torta. Epres-málnás. És hozzá a négy gyertya...
Az ünnepelt pedig már ma ünnepel. Véletlenül pont ma van az ovis kirándulás a veresegyházi macikhoz. Remélem ott is süt a nap!
Megérkezett már a Mamiék ajándéka is Szegedről, most Botondot keresték. Boldizsár postán kapta az első kis cipőcskéjét, amit azóta szorgalmasan használ.
Azért még nem szalad benne, de eljön hamarosan annak is az ideje.Úgy sejtem ma még jönni fog a postás. Pont úgy, mint bő két héttel ezelőtt. Köszönjük szépen!
Mintha már akkor az Ő szülinapját ünnepeltük volna. Lelkes és boldog volt. Mindenben segített, lelkesen várakozott és örömmel adott.
Már reggel korán hordta a saját járgányait az ágyba egy papírzsepibe hirtelen becsomagolva Boldizsárnak ajándék gyanánt. Aki először a saját, majd az én orrom törölte bele a rögtönzött csomagolóba. Meglepődtem.
Segített az első torta elkészítésében is, almás-joghurtos-zabpelyhes csoda készült, miközben az ünnepelt aludt. Délig. Tovább nem is lehetett volna várni, mert Botond már annyira várta az ünneplést: a lufikat, a gyertyát, az ajándékot. Az élményt.
Segített sokszor elfújni Boldinak a gyertyát, aki örömmel és a Bátyóra felnézve hagyta is, pedig már tudja fújni a szobájukba felfüggesztett macikat is.
Kíváncsian kóstolgatták a művet, majd koccintottak is a fijúk, de már a folytatás volt a legfontosabb.
Botond bontott, alig hagyott valamit Boldizsárnak, de csak azért, hogy tovább tanítson, mutogasson.
Valiék csomagjából előbukkanó CD rögtön a lejátszóba került, Boldi legnagyobb örömére, aki még ülve is fülig érő szájjal ugrált.
Egy élményekkel teli, kiadós délutáni alvás után megérkezett Mami Viktorékkal és folytatódott az ünneplés, evés-ivás az egy éves Nagyfijúnk tiszteletére a büszke Bátyóval, és a talán még büszkébb szülőkkel...
