Boldizsár alvás közben napozott, Botond pedig munka közben. Mert egy pillanatra sem áll meg. Szorgos mint egy kis hangya, sokat segít, de legalábbis igyekszik. Ügyes, mindenre azonnal rááll a keze. Gereblyézett, rendületlenül gyűjtötte a faleveleket a rögtönzött tábortűzre, vagy épp a vizes földet gyúrta. Vagy segített virághagymát ültetni. Vagy épp gilisztát csodált.
Lételeme a mozgás, a kinti lét.
Még a tavaszon voltak Apával túrázni, a 9 km-ből körülbelül ötöt meg is tett. Nagyon szereti az erdőt, a természetet (pl. felszedi az utcán a szemetet, a múltkor az oviban az öltözőszekrényén is volt egy, mondta az óvónéni, hogy bár akkor épp nem kellett, de Botond összeszedte) és annak kincseit. Gyűjtöttünk gesztenyét, makkot, köveket, fadarabokat és persze színes leveleket az őszi erdei sétáink során. Azért a csúf pöffeteg gombákat is nagyon jó szétrúgni, vagy elpüfölni a túrabottal.
Ezért is örülök a késő őszi tavasznak és ezért sem szeretem az óraátállítással járó korai sötétséget.
Ameddig lehet kint vagyunk, és kihasználjuk a kint töltött idő minden percét. Fontos változás, hogy Botond második hete ott is alszik az oviban. Mert csütörtökönként népi tánc van, és fél 4-re nem érnék vissza vele. De nem ez volt a legfontosabb szempont. Hanem mikor megkérdeztem ott akar-e aludni, gondolkodás nélkül válaszolt. És csupa kérdés volt: választhat-e egy ágyat, kényelmes-e, elfér-e rajta, ki mellett fog aludni.
Így minden reggel viszi Lajkát (4 hónapos kora óta elmaradhatatlan alvótárs) a hóna alatt, és mostanság egy "nagyon szeretlek"-kel társult öleléssel és puszival búcsúzva indul az oviba. Már az első alkalom után azt mondta az óvónéninek, hogy most már mindig ott fog aludni. Egyszer-kétszer elhangzott reggel, hogy mégsem akar, de nem igazán komoly.
Így hát óvoda után irány a játszótér, egészen addig, amíg nem kezd sötétedni. Sokan vannak így a társai közül, és olyan jó őket látni együtt játszani, ahogy Botond keresi a társaságukat, ahogy viselkedik velük, ahogy keresi a barátságukat vagy az elismerésüket. Igyekszik megnevettetni őket, mosolyog rájuk, vagy épp bohóckodik, vagy ha kell együtt halandzsázik.
Pont mint otthon Boldizsárral, akarom mondani neki Zsuzsikával, vagy Boldizsuzsival. Mert Boldizsár Zsuzsika lett már nagyon rég.
Olyan nagyfijjús! És olyan jó látni, figyelni és sokszor meghatódni ezeken a pillanatokon. És olykor belefájdul a szívem, ha mégsem sikerül neki a próbálkozás a kapcsolatteremtésre. Ő pedig továbbáll és játszik tovább. Mást, mással.
Az oviban még mindig "nagyon jóóóó" így már az ottalvás is, amit mindig megfűszereznek más élmények. Minden hónapban van színház, az előadók jönnek hozzájuk. Vagy épp arcfestés, amikor igazi kistigris volt és nagyon élvezte.
Este a kádban is sajnáltuk lemosni róla. 
Vagy épp egy igazi tűzoltó autó, amire felülhettek, sőt még locsolhattak is.
Egyszer-kétszer azért már volt büntetésben is, legutóbb azért, mert Bendegúz barátjával hemperegtek a fűben és tudták, hogy már nem szabad, mert hideg. Ilyenkor lehajtott fejjel, összehúzott szemekkel duzzog. Pont mint itthon mikor mérges, ami gyorsan elszáll. Ha fáradt akkor nagyon heves, dacos, öntörvényű és megállíthatatlan.
Egyébként sosincs rá panasz, Edina óvónéni szerint nagyon gyors és ügyes, "vág az esze mint a borotva".
A népi táncot is nagyon élvezi, meg is dicsérték a múlt héten, hogy az egy órás foglalkozáson csak egyszer-kétszer állt ki, és hogy ez mennyire ritka ebben a korban. Jó hallani ahogy mesél, és látni az arcán a boldog örömet, ami bizony fáradtsággal is társul. Van amikor már fél kilenc előtt alszik, ami ritkaság. Mert a korai sötétségnek is van előnye: a diavetítés. Sokszor kéri, és mi örömmel teljesítjük. Igazi nosztalgikus hangulatba kerülünk.
Talán ezért is az egyre inkább téli hangulat, no meg biztosan amiatt is, hogy már nagyon várjuk a Mikulást. A napokban levelet is fogunk neki írni, és "birgácsot" - ami azóta már virgács lett -, nagyon nem szeretnénk kapni.
Annyira nincs is miért... És ezt a Télapónak is megírjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése