Annyi minden történt és történik. Talán ezért is megy olyan nehezen leülni és írni. Mert annyi mindenről lehetne, kellene és jó lenne.
Ehelyett inkább raktározom, megélem, élvezem. Mert oly gyorsan elröppen. Mint ez a nyár is, pedig néha olyan érzésem van, hogy még el sem kezdődött. Leragadtam valahol a születés élménye körül, pedig már fél éve...
És ennyi idő alatt sem teltem be azzal, hogy ne tudjam levenni a szemem róluk, figyelni ahogy változnak, fejlődnek, nőnek. Persze ez Boldizsáron a leglátványosabb, aki máris bőven megduplázta a súlyát (8,5 kg körül mozog, hozzá 68 cm-es volt majd' 3 hete), és már két fogacskát is növesztett. És ezek csak számok, száraz tények.
Már nem csecsemős, igazi kisfijjús, aki egyre nyitottabb, egyre fogékonyabb, érdeklődőbb, mozgékonyabb, kifejezőbb. Már majdnem mindkét irányba mozog, hátrafelé már halad is lassan mint a rák, és egyre többet "játszik" aktívan Botonddal, mindkettőjük legnagyobb örömére. És ezt az érzést amúgy sem lehet leírni.
Látni hogy "testvéresednek", ahogyan örülnek egymásnak, ahogyan mókáznak, kacagnak.
Mert Botond a "második minden". Ha énekel neki kivétel nélkül ráfigyel, megnyugszik, örül, mosolyog. Még akkor is, ha olykor elfogy a türelem. Mert egyébként szinte a végletekig türelmes, csendben várakozik, figyel és koncentrál. Az őszi szélben lengedező falevelekről le sem veszi a szemét. Sokáig.Egyre többet beszél, főleg a kezünknek vagy a sajátjának, de szereti a lábát is. Tud brümmögni is, főleg ha a kakinyomásra koncentrál.
Csak elég meglátnia bárkit, már szélesen mosolyog. És kacag. Közben jár keze-lába. Imád játszani mindennel és mindenkivel főleg Botonddal. Mindent elkér tőle és megkóstol, nagyokat fintorog közben, mert csak a tejcsi ízlik.
Ha engem vesz észre, akkor finoman követelőzik, és kéri a szopit. Ha véletlenül kimegyek ilyenkor a szobából teljes a felháborodás.
Mert még mindig a minden, bár már próbáljuk szélesíteni a palettát a gyümölcsökkel, de inkább kevesebb mint több sikerrel. De jó is van ez így! Mindkettőnknek.Hatalmas, erős, széles mellkasú és hurkás. Az én illatos, selymes és puha nehézsúlyú világbajnok birkózom, húsgombócom.
Sokat szeret aludni, persze ha a kaki fel nem ébreszti. Így szinte biztos, hogy kakis mikor ébred. Olykor még midig fáj a pocija, pedig olyan szörnyen sokat és gyorsan nem eszik.
Igyekszem hát magamba szívni ebből a korból (is), hisz oly gyorsan elillan.És igyekszem megmutatni belőle minél többet. Mert ezekért a pillanatokért is érdemes... Köszönjük Valinak a kockát, amivel ekkorát lehet mókázni!
4 megjegyzés:
De jó, hogy írtatok...mekkorák ezek a fiúkák :D ÉS milyen nagyon gyönyörűek...imádok fiús Anyuka lenni...szerintem Editkém ezzel Te is így lehetsz...Szerelem...kétségtelen :D A legnagyobb a világon :)
Millió puszika Nektek :) Írjatok sűrűbben :)
Halihóóó!
De jó, hogy írtál!:)
Gyönyörűek a fiúk!!!! :) Milyen nagyok már! Goyrsan telik tényleg az idő...jó lenne találkozni már!:)
Sok puszi Nektek!
Jaj,hát nagyon nagyot nőttek a fiuk és milyen csodaszépek még mindíg.:)Öröm volt olvasni az írásodat,amit fülig érő szájjal tettem.:))
Nagyon jó,hogy ennyire szeretik egymást a fiúk,én is imádom figyelni ezeket az együtt töltött kacagós pillanatokat.Nálunk mostmár nagyon nagyon sok van belőle.:))))
Pusza!
Judit
Olyan jó olvasni blogbejegyzéseidet, csak nagyon ritkán írsz. Tudom, tudom. Raktározod a napi szépségeket, de...elfelejtjük. Lányom lassan 13 éves és...alig emlékszem a kezdetekre :-(
De ha leírnád, akkor még mi is láthatnánk két gyönyörű fiad napjait. :-)))
Pusz: Kata
Megjegyzés küldése