Már egy hete itthon

Apa segítségével nagyon szépen és pontosan lett megörökítve a feledhetetlen születés-történet, de majd kicsit azért még visszatérek rá, arra hogy én, mi hogyan éltük meg.
Annyit elöljáróban, hogy mindvégig biztonságban éreztem magunkat, és ez volt a legfontosabb.
Minden szépen és pontosan haladt, annak ellenére, hogy biztos volt a császár, de Dr. Szelva mégis nyitva hagyta a lehetőséget, és így legalább érezhettem, hogy az esélyt megkaptuk, annak ellenére is, hogy a szívhangját majdnem a köldököm vonalában találta meg Szilvia, a szülésznő.

A kórházi napok is hasonlóképp teltek, csak az első felkelés volt nehéz, mégis sokkal könnyebb, mint amire emlékeztem. És már másnap déltől együtt lehettünk a nap 24 órájában.
Így bátran mozogtam, az elején nem mondom, hogy nem fájt, de másra figyeltem. Hisz ott volt egy folyton tátogó és követelő kis szájacska, akinek a legfontosabb én voltam, vagyok.
Egy félreértés folytán már majdnem szerdán jöhettünk, de így részt vehettem egy tökéletes wellness-méregtelenítő kúrán, amit a keserűsó segítségével értek el.

Botond húsvéti ajándékot is hozott nekem az oviból, és az első szava azt volt, hogy szép vagyok.


Csütörtökön megvolt az átkötözés, melynek alkalmával megköszöntem a doktor úrnak az élményt, hogy az tudott lenni. Azt mondta, nem mondja, hogy 3-4 nap alatt nem szültem volna meg, de ma már, ha nem muszáj nem csinálunk "kripliket", ahogy Ő fogalmazott. Egyébként nem volt értelme várni, csak pont annyit, amennyit szükséges volt, a legalább 5 perces fájásokig.
Boldizsárt a doktor néni előttem vizsgálta meg a hazatérésünk napján, jó volt látni is, hogy biztosan minden rendben, gyorsan megkaptuk a zárókat és verőfényes tavaszban, színekben, illatokban, hangulatokban értünk haza, immár két szunyókáló Nyuszival hátul.

Itthon szépen folyik az összehangolódás, nem mondom, hogy sírások nélkül és zökkenőmentesen, de urai vagyunk a helyzetnek. Kistesó csak akkor sír, ha ébred és nincs azonnal cici a szájában. Botond ma sírás nélkül ment oviba, tegnap már közösen mentünk érte, így megvolt az első babakocsi sétája is Boldizsárnak, akit büszkén tolt a Bátyó.
Így láthattam mennyire boldogan és felszabadultan, táncolva a tükör előtt mossa a fogát az oviban. Mindig nagyon boldog és feldobódott ilyenkor délben, így idő kell mire elalszik délután. A sok élményt fel kell dolgozni.
Vannak nagy szunyókálások, délután együtt alszanak el a fiúk, és velük együtt én is. Éjszaka is csak egyszer, hajnalba kéri a szopit Boldizsár, és ilyenkor gyorsan be is fejezi és szunyókál tovább.

Imádom a folyton kereső, nagyra nyitott kis szájacskáját, ami olykor nagy ásításra nyílik. Az egyre többet figyelő kis szemét, ahogy próbál rám pislogni szopi közben, és ahogy próbálja követni az első játékát, a Valiéktól érkezésünkre kapott saját készítésű labdácskát. Amit itt is nagyon köszönünk nekik, és gratulálunk a csupán négy nap különbséggel érkező Levente Gergőhöz. Nem véletlenül volt egy napra kiírva az a születési dátum! És hogy még nincsenek véletlenek!


A kis nyikorgásokat, amikor történik vele valami és tudtunkra adja tetszését vagy nem tetszését. Pláne mikor elalszik a cicin.
Ma délelőtt is aludt tovább a vállamon, büfi sem akart jönni, emiatt is hasra tettem le, és olyan jó látni milyen mélyen és szépen alszik.



És hogy mennyire hasonlít Botondra? Első éjszaka még ébredt éjfélkor is és Apa áthozta. Annyira fáradt voltam, hogy félálomban azt hittem Botond. Összezavarodva próbáltam megtalálni a megoldást, hogy akkor most hoz egy másikat is, vagy hogy is van ez? Tegnap, ahogy toltuk a kocsiban is hasonlóképp éreztem, mintha nem tűnt volna tovább már lassan 3 év...

Köszönjük szépen a jókívánságokat, gratulációkat, hamarosan próbálunk mi is látogatóba menni hozzátok!