Úgy szeretem

... a szelíd, mégis élénk és figyelő tekintetét. A hatalmas, tágra nyitott és mindenre fogékony kék szemeket.
... a cici közelben azonnal kereső tátogó kis szájacskát. Ahogyan mindig pontos és gyors, és utána csak akkor elengedő, amikor már mélyen alszik. Ha mégsem, akkor újra nyitva mindkét szem és persze szájacska.
... ahogyan szopi után a karomon piheg.
... hogy biztos lehetek benne, hogy mindig és mindenre a szopi a gyógyír.
... ahogyan a hangomra reagál. Rögtön jár keze-lába, és a hangja is megjön. De csak finoman és egyre inkább gagyarászva.
... ahogyan egész lényével követ merre megyek, és nem-e túl messzire tőle.
... a türelmét, a nyugalmát és a várakozást. Ha mégis vége, akkor a hirtelen kitörő hangokat.
... a folyton kereső kis kezecskéket. Amikor szopi közben keresi az ujjamat, és mikor megtalálja oly erősen szorítja, mintha soha nem akarná elengedni. Ahogyan egyre ügyesebben és pontosabban elkapja amit szeretne.
... ahogyan a kakira koncentrál, és úgy nyomja mint a nagyok.
... hogy mindig mindenkit mosollyal jutalmaz, és ennek egyre sűrűbben finom kis hangokat is ad.
... ahogyan Botond hangjára és egész lényére reagál. Szinte sosem ijed meg, pedig olykor lenne rá oka. Ahogyan érdeklődve figyeli minden mozdulatát, rezdülését.
... hogy ennyire jó baba és testvér.
... hogy vele teljes a családunk, az életünk.

... ezt a pont egy hónapos képet.

... és ezt a két hónapost.

... ezt a negyed éves nagyfijjúsat.

... és ezt a testvéres heverészőst.