Halihóóó, nagy a hó!

Gazdag Erzsi: Hóember

Udvarunkon, ablak alatt
álldogál egy fura alak;
hóból van keze-lába,
fehér hóból a ruhája,
hóból annak mindene,
szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
feje búbján köcsögkalap.

Honnan jött, tán Alaszkából
vagy a déli-sarki tájról,
hol a jegesmedve él,
s télen-nyáron úr a tél?
Uramfia, ki
lehet? Mondjátok meg,
gyerekek!
"Sem a Péter, sem a Pál,
egy hóember álldogál."

Cézár kutya sunyít, lapul.
Rá nem jönne, ki ez az úr.
Mert hogy úr, az bizonyos.
Olyan kövér, totyakos.
Tisztességgel megugatja.
Meg se billen a kalapja
a nagy úrnak. Rá se néz.
Hej, de bátor, de vitéz!

Cézár most már tiszteli;
borjúcsontot visz neki.
Az csak sután áll a hóban.
Nem hallgat az okos szóra.
Nem eszik, és nem beszél.
Szegény Cézár, jaj, de fél!

Szederfánkon ül a veréb.
Ő ismeri meg legelébb.
Könnye csordul, úgy nevet,
s nevetik a gyerekek.
"Ejnye, Cézár, hát nem
látod?
Hóember a barátod!
Ne félj tőle nem harap!

A hétvégén havazott. Szombaton egész nap esett, tegnap "csak" déltől késő estig. Meg is lett az eredménye! Bő 30 cm friss hó!
Amióta megszülettem minden télen láttam havat, és az első ismerkedős perctől kezdve nagy kedvencem lett. De ekkorát még a 77 éves szomszéd Gyula bácsi is régen látott. Csöppet sem zavar, hogy ekkora! Sőt! Nincs az a hatalmas "hókucka", amibe nem megyek bele, nem mászok meg. Még az sem zavar túlságosan, ha arccal előre beleesem. Egyetlen mumus van, ha fázik a kezem, de ezt is csak a meleg szobában veszem észre, hogy a kesztyű ellenére bizony jéghideg lett.

Tegnap délben készült el a hóember, a garázs elől is lelkesen lapátoltam, és még este 7 után is kimentünk. Szép nagy pelyhekben esett, rendületlenül.
Először Anya húzott, majd Apa minket Kistesóval és Anyával együtt, aki már kicsit alacsonynak találta a szánkót, de ennek ellenére jókat nevettünk mindannyian.
Majd egyedül húztam az üres szánkót felfelé az úton, néha megálltam megnézni elég kemény-e az út mellé felhalmozott "hókucka". Jól megrúgdostam, jó kis agresszió-levezető ez a hó!


Aztán Apával siklottunk lefelé egyre szédületesebb tempóban az úton, ezt is szeretem. Anya pedig próbált bennünket elkapni a fényképgéppel, ami nem is volt egyszerű.

Majd a ház elé érve megláttam, hogy ennyi hótól bizony, még a hóemberünk is kifeküdt. Megnéztem közelről, majd ennyit mondtam: "Hadd aludjon!"

Végül Apával mégis csak felébresztettük, és idővel a feje is a helyére került.


A hangos kacagásokkal kísért kergetőzésünkre egyébként is felébredt volna, amit egyben hógolyózápor kísért. Én nem apróztam el, teli szemeteslapáttal támadtam, aminek a végére a fényképgép is elhomályosult kissé. Majdnem fél kilencre értünk vissza a jó meleg szobába, de ez még ekkor sem rajtam múlt.
Mostanában szokatlan módon, éjszakai ébredések nélkül, jól beburkolózva és szinte mozdulatlanul aludtam reggel fél kilencig.
Az első mondataim között volt: "Anya nézd, süt a nap! Mehetünk ki a hóba! Szerintem nincs annyira hideg!"