Kereken

Azért is, mert vasárnap betöltöttük a 30. hetet. Épp itt az ideje, hogy meséljek hát Jankóról. Egyenlőre még így hívjuk, vagy Babszemnek, vagy Kistesónak, vagy a Legkisebbnek, vagy Nyuszifülnek, vagy Pocaklakónak.
És hogy mi lesz a neve? Csak vagyokkal tudok még nyilatkozni, bár az Apukája szerint Gergő Máté, ha már nem Gábor.
Még picit vitatkoznunk kell rajta, mert amióta tudom, és ez az első pillanatot, sőt szinte az az előttet jelenti, éreztem, hogy kisfiú (pont mint Botonddal) és akkor Boldizsár. Hogy mért épp? Ez olyan természetes számomra.
Talán már Botond névkeresésénél is szóba került, de nem volt a befutók között. Közösen gondoltunk és beszélgettünk még a Levente, vagy Zalán nevekről, nekem még a Domonkos, az Ábel vagy a Márton is befutó (lehetne), de ezekről nem egyezkedtünk.
Még van időnk, bár ki tudja mennyit hagy nekünk. Botonddal is úgy éreztem hamarabb érkezik hozzánk, és pontos volt. Ha követi a Bátyó példáját, akkor a Húsvétot kórházban fogjuk ünnepelni, április 4-e mos épp Húsvét vasárnapjára esik. Viktor születésnapja is, aki már Botond esetében is azt mondta, hogy ezt a napot választja majd. Most aztán hajszál pontosan igaza lehet!

Most még nem érzem közelinek, szeretem ezt az állapotot, szeretem érezni minden kis mozdulását, amit pontosan Ő is érez, mert szerencsére van belőle bőven. Mozgékonyabb mint Botond volt, aki ha megsimogattuk vagy beszéltünk rögtön elcsendesedett.
Nem úgy Ő, olyan mintha a simogató tenyérbe próbálna fészkelődni, illeszkedni, simulni. Már az Apukáját és hátba rúgta, mikor odabújtunk hozzá. Szereti ha együtt mesélünk a Nagytesóval, a zenére, az énekekre is mindig reagál, de éppúgy a külső zajokra is figyelmes.
Épp az Anna és Petiből olvastuk a Kistestvér érkezik című fejezetet, amikor két erőteljes bal egyenest húzott be a Nagytesó pocakomhoz bújó fejére, aki ezen igencsak meglepődve húzódott arrébb. Ez volt az eddigi legnagyobb jeladása Boci felé, mert egyébként sosincs elég ideje, hogy megvárja a jeladást.
Botond hangjára mindig, leginkább sírására, vagy jobban mondva hisztijére, ami a "nem! soha!" korszak következménye, nyomatékossá tétele.
Mindig tudja, ha róla van szó, szinte azonnal jelez, most is... Húúúú! De fog ez hiányozni! Botonddal is így volt. Sőt! Még éjszaka is felriadtam, hogy nem mozog és akkor már ott szuszogott a saját ágyikójában.
Élvezem ezt az állapotot, nem érzem azt, hogy sokkal nehezebb lenne. (Kilókban is csak 4-5 plusszt jelent eddig. Utoljára a karácsonyi ünnepek elteltével egy kilóval voltam könnyebb, ami elég nehezen hihető, bár nem is ugyanazon a mérlegen.)
Lassabb, óvatosabb, megfontoltabb vagyok, és jól esik ledőlni délután, vagy esténként egy kicsit hamarabb, ami még így is általában fél 10 körül szokott lenni.

Egyre többet eszembe jut a szülés is, még Szegedre járok védőbe és orvoshoz. Olyan emberre találtam, akinél jó lenne szülni, ha lehetne. Már nem vezet szüléseket. Így a hol kérdése még nyitva van, pedig már egyre kevesebb a gondolkodási időm. A jövő héten még biztos elmegyünk hozzá, aztán majd alakul. Mindig megmutatja ultrahangon is, így szinte havonta látom 6 hetes koráról fogva, és nemcsak érzem, hogyan lubickol odabent, és hogy megvan mindene. Utoljára az Apukájával együtt néztük. Ő volt az az orvos, aki a 9. heti kontroll után megkérdezte, hogy hoztam-e fényképgépet, és ha már nem, akkor visszamehetek egy hét múlva, hogy készüljön emlék vagy akkor még bizonyíték róla. Hát emiatt nem mentem, de azóta pótoltuk az elmaradást.
Szeptemberben még ráfért egy képre.
Kész fotómodell máris, szerencsére nem vettem észre, hogy zavarná vagy rossz lenne neki az uh.
A 20. heti genetikai ultrahangon is készségesen megmutatta, hogy bizony tényleg kisfiú, ahogy éreztem, bár épp akkor kezdett ez a megérzés kicsit a lányka felé tendálni mégis. A 12. heti ultrahangokat összehasonlítva a combja hosszabb, és reménykedni kezdtem, hogy lesz egy hosszú combú, Apukájára hasonlító lányom.
A 20. hetin is hosszabb maradt a combja Bociénál, és a talpacskája egész 5 mm-rel kisebb, pedig Botond sem él nagy lábon, még ma sem (22-23-as). Az arcocskája is keskenyebb, de hosszabb mint anno a Tesóé volt.
Íme a januári arcocska.

Hamarosan kiderül élőben is, ha így elröppen az idő...
Próbálom magam lelkileg felkészíteni az újabb császármetszésre, hisz a legutóbbi alkalommal megmondta, hogy az esély 80% az első császár után, nem tud és akar mást mondani pedig szépen beállt már, míg a 24. héten még faros volt. Persze még meg is fordulhat, sokszor érzem, hogy keresztben fekszik, mert mindkét oldalamon nagy munkában van.
De azért ott van az a 20, jó lenne végig csinálni egyszer. Botondnál már a kitolási szakaszban voltunk...
A lényeg csupán az marad, hogy minden rendben legyen.
Addig igyekszem élvezni a hátralévő idő minden percét, hisz ki tudja, lehet, hogy utoljára adatik meg... Szeretném, ha nem így lenne.
Szerencsére élvezhető is, két hete volt egy rövidebb gyomorégős, pocakkeményedős időszakom, azóta elmúltak. Igazából más panaszom nincs, bár a 12. hét óta mindig talált a dokibácsi holmi bacit, vagy gombát, ami eddig sosem volt.
Jó érezni, hogy egyre nagyobb és egyre érzékenyebb, figyelmesebb, felkészültebb Kistesócska lakik odabent. Még...